Reális forgatókönyv, hogy a Jobbik megszűnik

Reális forgatókönyv, hogy a Jobbik megszűnik

Hirdetés

Az Állami Számvevőszék által kiszabott bírság teljesen padlóra küldheti a pártot – írta

az Index. A portál úgy tudja, a Jobbik egyeztetéseket kezdeményezett a Magyar Államkincstárral egy lehetséges részletfizetésről, de arról nincs hír, hogy ennek lett-e eredménye.

A megegyezésnek nagy a tétje, ugyanis ha a párt nem kap részletfizetési lehetőséget, akkor megindulhat a csődeljárás, amely végén felszámolnák a szervezetet. 

Ez esetben a Jobbik frakciója is megszűnne. Akkor hiába alapítanának újabb pártot más néven, nem alakíthatnának frakciót és a már meglévő sem futhatna az újabb párt neve alatt, tehát állami támogatást akkor sem kaphatnának.

Noha ez a Jobbik számára a legrosszabb forgatókönyv, könnyen valósággá válhat, miután a Magyar Államkincstár már jelezte: nem akarnak semmilyen fizetési könnyítést adni a pártnak.

A párt különben negyedévente kapott volna körülbelül 150 millió forint állami támogatást, de ez nem érkezik meg júliustól. A törvény azt írja elő, hogy ha egy párt tiltott támogatást fogad el, akkor annak értékét – 331 millió jelen esetben – egyrészt be kell fizetnie a költségvetésnek, másrészt ugyanennyivel csökkenti a Magyar Államkincstár a párt állami támogatását. Ezekből a tételekből adódik össze az összesen 662 millió forintos büntetés.

Hirdetés

A Jobbik a Postának is tartozik 60 millió forinttal, de mivel most egy fillér állami támogatást nem kapnak, elképzelhető, hogy nem tudják törleszteni azt a tartozást sem. Így a cég felszámolási eljárást is indíthat ellenük.

Ha az adóhatóság hajtja be követelését, akkor a vagyontárgyaikat is elveszíthetik. 

A pártban a bírság és az állami pénzcsap elzárása miatt erős a bizonytalanság. Leginkább azok aggódnak és azoknak van veszítenivalójuk, akik egzisztenciálisan függnek a szervezettől. Főleg a Képviselői Irodaházban a Jobbiknak dolgozó munkatársak.

Bárhogy is alakul, az is biztosnak látszik:

Hozzászólások

Post Author: azt beszélik