Palikék gyönyörű siófoki villáját lebonthatják

Hirdetés

 Palik László és Marsi Anikó régóta árulják siófoki villájukat, most kiderült, miért nem találhatnak vevőt a 310 milliós álomházra.

“Megérné elbontani és társasházat építeni a helyére” – ezt a meghökkentő véleményt közölte a Népszavával egy ingatlanforgalmazó a siófoki Palik-villáról. Az sem számít a szakértőnek, hogy Palik László és Marsi Anikó korhűen állíttatta helyre Vágó Pál festőművész otthonát, amely a tópart első villáinak egyikeként épült még az 1800-as évek végén.
Az 1800-as évek végén épült villát teljesen felújíttatták / Fotó: RAS-archív

A lap szerint ennek az az oka, hogy villát bontani ma már nem is olyan nehéz,hiszen ha az épület nem védett (Palikéké nem az), csak a környéke, akkor mindössze településvédelmi hozzájárulást kell kérni az önkormányzattól. Ennek elmulasztásáért maximum 50 ezer forintos bírság szabható ki.

Hirdetés

Mint megírtuk, Marsiék házához tartozik egy kisebb, 153 négyzetméteres épület, amelyben konditerem, merülő-medence és szauna van. Egyébként van még a háznak egy borospincéje és egy 70 négyzetméteres garázsa.

A gyönyörű épület eredetileg Vágó Pál festőművész otthona volt / Fotó: RAS-archív

 Bár az épületkomplexumra egyelőre nem jelentkezett vevő, az ingatlanosok szerint ez hamarosan megváltozhat, mert csak az 1609 négyzetméteres telek 150 millió forintot érhet, és emiatt láthatnak benne fantáziát a társasház-építésben gondolkozó befektetők.
Hozzászólások

Post Author: