Sikerült szóra bírni VV Fanni édesanyját

Mindent kitervelt VV Fanni gyilkosa

Hirdetés

Miután a rendőrség kedden délután a Borsnak megerősítette, hogy emberölés ügyében nyomoznak VV Fanni eltűnése kapcsán, a lap új információkat közöl a feltételezett gyilkosról.

A lap szerdai cikke B. L.-nek nevezi a férfit, és egy kikockázott fotót is mutatnak róla. Mint írják, a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi előre kitervelte a valóságshow-sztár meggyilkolását. Az egykori MSZP-s képviselőjelölt, fiatal férfiról kamerafelvételek készültek abban a luxusházban, ahol VV Fanni lakást bérelt. Az éjszaka készült felvételeken az látható, hogy a férfi megérkezik, majd később az ölében viszi le a fiatal nő feltehetően már élettelen testét.

Hirdetés

A Bors szerint ezután a rendőrség a városi kamerák segítségével végig tudta követni a férfi autóját Dunaújvárosig. A kocsiban állítólag pajszert, kést és fegyvert is találtak, ezért a rendőrség azt feltételezi, hogy B. L. előre készült VV Fanni meggyilkolására.

 A most már emberölés megalapozott gyanúja miatt előzetesben lévő férfi nem tett beismerő vallomást. A rendőrség pedig továbbra sem találja Novozánszki Fanni holttestét – hivatalosan ezért keresik tovább eltűntként.
Hozzászólások

Post Author: azt beszélik