Megvan az első letartóztatott a VV Fanni ügyben. Volt politikusról van szó

Megvan az első letartóztatott a VV Fanni ügyben. Volt politikusról van szó

Hirdetés

Kiderítette a Blikk, hogy ki az a férfi, akit VV Fanni eltűnésének ügyében gyanúsít a rendőrség. Egy korábbi választásokon MSZP-s színekben induló fiatalemberről van szó, aki ellen személyi szabadság korlátozása miatt indult eljárás, november 27-én pedig 30 napos előzetes letartóztatásba került.

Az egykori Való Világ szereplő, Fanni eltűnését múlt szerdán jelentették be, miután múlt hétfő óta ki volt kapcsolva a telefonja. Azóta családja nem tudott beszélni vele. A rendőrök múlt héten házkutatást tartottak Fanni lakásán, ahol SIM-kártyákat, DNS-mintát kerestek, a kertet is felásták. Később egy fekete, német rendszámú BMW-t köröztek, valamint a családnak és a barátoknak egy harmincas férfiről mutattak fotókat, aki azonos lehet azzal, akivel Fanni a videofelvételek alapján elhagyta Duna-parti otthonát.

VV Fannit törölték a német szexoldalról

Az eltűnt, majd állítólag megkerült VV-sről anyukája továbbra sem tud semmit.

A letartóztatott gyanúsított egy fővároshoz közeli városban lakik, de Németországból hozták haza a rendőrök.

A Blikk információi szerint a férfi 2010-ben indult az önkormányzati választásokon, de körzetében csak a második helyen végzett. Az MSZP helyi szervezetének alelnöke emlékezett is rá.

Hirdetés

Fiatal, jóképű gyerek volt. Nem is szerepelt rosszul annak ellenére, hogy nem volt bejáratott az MSZP-ben. Olyan körzetben indítottuk, ahol sok fiatal volt. Emlékszem, hogy nagyon szép barátnői voltak, sokat utaztak, playboyéletet élt, de ezt a közösségi oldalán láttam

– mondta a lapnak az alelnök.

A rendőrség erről nem közölt további részleteket.

 

Hozzászólások

Post Author: azt beszélik