Itthon büdös cigányozták és leköpték, Kanadában mosolyognak rá

Itthon büdös cigányozták és leköpték, Kanadában mosolyognak rá

Hirdetés

Ivancsik Virgiának és családjának hét évébe telt, hogy új életet kezdjen Kanadában. Számos menekültkérelem benyújtása, kitoloncolás és rengeteg magyarországi hazaút volt ebben a hét évben. Idén januárban kapta meg a 27 éves magyar nő a jó hírt: ő és partnere is Kanadában maradhat. A CBC Virginia történetén keresztül oknyomozó riportban mutatja be, hogy az elmúlt öt évben a kanadai hatóságok egyre növekvő számban adnak letelepedési engedélyt romáknak, akik így új (sikeresebb és boldogabb) életet kezdhetnek.

A valóság teljesen más

2013-ban Ontarióban a romák menekültkérelme közül még csak 21 százalék kapott pozitív elbírálást. A következő években megnőtt a kérelmek száma, ahogy a kérelmek elfogadása is: 2014-ben 55 százalék, 2015-ben pedig már a kérelmek 77 százalékát fogadták el. Azóta a pozitív elbírálású esetek továbbra is 70 százalék felett vannak – írja a CBC.

A miértre két magyarázat is van. Az egyik, hogy az utóbbi években a kanadai kormány retorikát váltott, és felismerte, hogy a kelet-európai romák ellen politikai kampány zajlik hazájukban, és segítségre van szükségük. A másik, hogy nemrég kiderült, korábban főleg korrupt ügyvédek foglalkoztak a Kanadában letelepedni vágyó romák ügyével.

A torontói York Egyetem jogi professzora 11 ezer magyar roma menekültkérelmet vizsgálta meg 2008 és 2012 között. Sean Rehaag azt találta, hogy a kérelmek nagyjából kilenc százalékát fogadta csak el a kanadai kormány. Rehaag szerint ebben az időszakban a kanadai adminisztráció tolvajokként bélyegezte meg a Kanadába érkező, főleg magyar romákat, akikről azt híresztelték, hogy csak a jóléti szolgáltatásokból akarják megszedni magukat.

Hirdetés

A valóság azonban teljesen más – mondja a professzor, aki felidézte a lapnak, milyen támadásokat kell kiállniuk hazájukban a romáknak, és ez az utóbbi években csak fokozódó trend. Kilakoltatások, munkahelyi diszkrimináció, rasszizmus hálózza be életüket Magyarországon, sőt arra is volt példa, hogy szkinhedek masíroztak roma közösségek utcáin, felgyújtották a házaikat, megtámadták őket – sorolja a professzor az elmúlt évek magyarországi történéseit.

Ezeket az ügyeket azonban a romákat képviselő kanadai ügyvédek nem minden esetben artikulálták a hatóságok felé. A CBC már 2016-ban foglalkozott ezekkel az ügyvédekkel, és oknyomozásukból az derült ki, hogy 2008 és 2012 között három ügyvéd több ezer kérelmet is kezelt, óriási összegben kértek és fogadtak el jogi segítségnyújtás címén pénzt, mégis a kérelmek csak kis százalékát fogadta el a kanadai kormány. Kiderült, hogy a szóban forgó ügyvédek – akiket azóta kizártak az ügyvédi kamarából – nem fordíttattak le fontos dokumentumokat, nem továbbítottak lényegi információkat ügyfelük valós helyzetéről, sőt előfordult, hogy el sem mentek ügyfeleik meghallgatására.

Kesztyű nélkül nem értek hozzá

Ivancsik Virginia kérelmét is egy ilyen ügyvéd kezelte, amikor először megérkezett Kanadába. A nő 2011-ben hagyta el Magyarországot szüleivel és bátyjával, hogy menekültstátuszért folyamodjon Kanadában. Ott találkozott Krisztiánnal, aki hasonló okból érkezett korábban az országba. Egymásba szerettek, de a férfi kérelmét elutasították, emiatt Virginia is visszavonta a kérelmét, és 2013-ban visszatértek Magyarországra.

Felismertük, hogy a saját hazánk egyre kevésbé biztonságos – mondta a nő, aki elmesélte, miket élt meg. Lehetetlenség volt stabil munkát találnia, ráadásul folyamatos támadásoknak voltak kitéve. 2014-ben megtámadták Virginia apját és bátyját, két évvel később pedig Krisztiánt és barátait egy bárban.

Hozzászólások

Post Author: azt beszélik