Ezt eszedbe ne jusson kimondani szex közben!

Itt vannak a legszexibb csillagjegyek

Hirdetés

Minden csillagjegy más és más személyiségtípussal ruházza fel szülötteit, ha azonban hozott már össze a sors ennek az ötnek a szülöttével, esetleg közéjük tartozol, ezekre a jellemzőkre biztosan rá fogsz ismerni!

A skorpiók rendelkeznek a legnagyobb vonzerővel az összes állatövi jegy közül és a testi örömök valóságos szerelmesei. Szexuális energiájukat rendszeresen használják arra, hogy megerősítsék pozíciójukat a társadalomban flörtöléssel és a megfelelő helyeken elejtett dicséretekkel.

Oroszlán (július 23 - augusztus 22.)

Az oroszlánok szorosan a második helyen követik a vonzósági rangsorban a skorpiókat, a jegy szülöttei mások számára gyakran úgy tűnhetnek, mintha feltűnési viszketegségben szenvednének, pedig csak szeretnek a figyelem középpontjában állni. Biztos lehetsz benne, hogy ők aztán mindent tudnak a vágykeltésről és, mégha nem is hívhatóak a legkreatívabb szeretőknek, mindent megtesznek azért, hogy ebben fejlődjenek. A szex az oroszlánok számára egyfajta önmegerősítés és érzelmi felszabadulás. Rendelkeznek egyfajta erős szexuális karizmával, melynek köszönhetően csak úgy vonzzák más csillagjegyek szülötteit, akik ennek következtében nehezen veszik észre gyengeségeiket és negatív tulajdonságaikat. Mivel az oroszlánok inkább vezető pozíciót töltenek be kapcsolataikban, a lobbanékony jegyek közé tartozókkal, mint a skorpió és a rák, nehezen jönnek ki, kapcsolataik pedig konfliktusokkal telik, a kosokkal és a vízöntőkkel azonban jó párost alkotnak, habár még nekik is keményen meg kell dolgozniuk érte, hogy tartós legyen a kapcsolatuk.

Rák (június 21 - július 22.)

Hirdetés

A rákokat a szexuális vágyaik vezérlik, ami egy erős maximalizmussal is párosul, az ágyban tehát mindig a legjobb formájukat akarják hozni, épp ezért viszont nagyon rosszul fogadják a kritikát. Azért ettől függetlenül mindig kaphatóak egy kis hancúrozásra, persze, ha sikerül elcsavarnod a fejüket, személyiségükből adódóan ugyanis mindent versenynek vesznek, még a kapcsolataikat is, melyekben a győzelemre törekszenek.

Partnereiktől elvárják, hogy erős és szenvedéllyes vonzalommal viseltessenek irántuk és mindig teljes figyelemmel forduljanak feléjük, így például a skorpióval és az oroszlánnal egyáltalán nem alkotnak jó párost, egy nyilassal viszont az övék lehet a tökéletes kapcsolat.

Mérleg ( szeptember 24 - október 23.)

Mivel a jegy szülöttei egyben a Vénusz, a szerelem és a szépség bolygójának szülöttei is, így a művészetek és a vágykeltés megszállottai. A szexre is az önkifejezés és a művészet egy formájaként tekintenek, minden mással ellentétben azonban nem a harmónia megteremtését tartják benne a legfontosabbnak, hanem a teljes és szenvedélyes megtapasztalását, így nem félnek új dolgokat kipróbálni. Érdemes odafigyelni, ha mérleg a partnered arra, hogy mindig tudj újat mutatni neki önmagadból, ha ugyanis túl kiszámíthatóvá válsz a számára, teljesen elveszti az érdeklődését. Mivel a mérlegek természetüktől fogva kiegyensúlyozottak és maximalisták, főleg az "önző" jegyekkel jönnek ki jól, mint a kos és az oroszlán.

Kos (március 21 - április 20.)

A jegy szülöttei nagyon energikus és szenvedélyes szerelmesek, emellett pedig mindig számíthatsz az egyenességükre, náluk aztán biztos nem kell sokáig találgatnod, vajon mit is akar tőled, habár a párkapcsolatokban és az ágyban gyakran viselkedhetnek önzően. Azért nem kell leírni őket kapcsolati téren, mindent megtesznek ugyanis azért, hogy a legjobbat nyújthassák partnerüknek, cserébe azonban elvárják, hogy figyelemmel és szeretettel vegyék őket körbe. A kosok rendkívül tüzesek, így valószínűleg hamar igyekeznek majd a lényegre térni kapcsolatotokban, a szerelem és a szex ugyanis gyakorlatilag ugyanazt jelenti számukra és a kettő mindig együtt jár náluk, hogy mit tehetsz ezzel? Egyszerűen fogadd el és élvezd! A legjobb párost a mérlegekkel alkotják, habár két ellentétesebb jegy, mint ők talán nem is létezik, kapcsolatuk azonban épp ezért lehet kiegyensúlyozott és boldog.

Hozzászólások

Post Author: azt beszélik