Egész gyermekkorában betegen tartotta az anyja pénzért -21 évesen ezt mondta:

Egész gyermekkorában betegen tartotta az anyja pénzért -21 évesen ezt mondta:

Hirdetés

Megszólalt az a 21 éves nő, aki egész gyermekkorát „rákos betegként” töltötte, hogy anyja, Theresa pénzt csaljon ki emberekből.

Hannah Millbrandt hétéves volt, amikor egy teljesen ártalmatlan köhögéssel orvoshoz vitte az anyja. A kislányt röntgenre küldték, ami után az anyuka összehívta a családot, és közölte, hogy Hannah-nak tumor van a gerincében, rákos, lehet, hogy végstádiumos. A kislány apja könnyekben tört ki a szörnyű hír hallatán.

Hannah onnantól kezdve egészségügyi maszkban járt mindenhova, már ahová elengedték, mert a barátaival nem mehetett el játszani. A közösség gyűjtést szervezett a „gyógykezelésére”, a templomban érte imádkoztak a hívek, és pénzt is összedobtak. A tűzoltók kiskutyát ajándékoztak „szegény beteg kislánynak”, és még egy kerekesszékes lány is adott a mások által neki összegyűjtött összegből.

A kezelésre 23 ezer font (8 millió forint) gyűlt össze. Ami természetesen nem kezelésre kellett, hiszen arról szó sem volt. Anyja otthonápolást vállaló nővérként mindenféle gyógyszereket írt fel és adott be a kislánynak, aki ettől folyamatosan fáradt volt és fejfájásra panaszkodott.

Hannah sokszor ébredt fel úgy, hogy be volt kötve a háta, az anyja ilyenkor azt hazudta neki, hogy kemót kapott. Volt, hogy elvitte a lányt fagyizni, közben altatót adott neki, és amikor a kislány fél nappal később magához tért, Theresa azt mondta, hogy orvosnál voltak.

A kislány hosszú szőke haja egyik reggel eltűnt: tök kopaszon ébredt. Az anyja azt mondta, hogy az ápolónő vágta le neki, mert a kemótól hullani kezdett. És amikor a kislány megkérdezte, vissza fog-e nőni valaha, azt mondta:

Nem hinném.

Mivel Hannah onnantól fejfedőket hordott, a szolidáris gyerekek az iskolában

Hirdetés

sapkás napot szerveztek,

és pénzt gyűjtöttek a „kezelésére”. A kislány pedig soha nem értette, miért mondja neki az anyja, hogy ő a „millió dolláros gyereke”. Az anya egyszer azt is közölte a kislánnyal, hogy már csak hetei lehetnek hátra.

Az egész őrületnek egy tanár vetett véget, aki észrevette, hogy Hannahnak nem foltokban hullott ki a haja, ellenben szép tüsi haja nő. A pedagógus bejelentést tett a rendőrségen.

Az anyuka hat és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott, de lecsukták az apát is, aki mindvégig mit sem tudott felesége borzalmas tetteiről.Sokszor azt hazudta neki a nő, hogy kórházba viszi a kislányt, de az is előfordult, hogy az orvosok „az utolsó pillanatban mondták le” a találkozót.

A most 21 éves Hannah elmesélte, hogy anyja nemrég felkereste őt a munkahelyén, de elzavarta őt, látni sem akarja. Úgy érzi, az egész gyerekkorát ellopta.

Hannah egyetemre jár, szociális munkás szeretne lenni, és árvákkal, zaklatott gyerekekkel foglalkozna.

Egész gyermekkorában betegen tartotta az anyja pénzért -21 évesen ezt mondta:
facebook

via, kiemelt fotó: facebook

Hozzászólások

Post Author: azt beszélik