Demcsák Zsuzsa végre elmondta a valódi okokat

Demcsák Zsuzsa végre elmondta a valódi okokat

Hirdetés

A műsorvezető nagy reményekkel igazolt át a TV2-től az ATV-hez idén ősszel, de karrierje nem tartott sokáig az új csatornánál. A szürreális Szanyi interjúja után kialakult botrány miatt úgy döntött felmond. Zavaros viselkedését akkor állandó fáradtságára fogta.

Demcsák Zsuzsa azóta nem is vállalt új feladatot, – pedig állítólag az RTL Klub is megkereste – sőt, teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Közösségi oldalait is messzoről kerülte, most azonban megtörte a jeget és egy videóban árulta el, hogy mi történt vele az elmúlt három hónapban.

Három hónapja nem látogattam fel én magam sem a saját Facebook oldalamra. Ennek egy oka volt: megfogadtam magamnak, hogy pihenni fogok, hogy valóban azzal foglalkozom, amik nagyon fontosak az én életemben. Olyannyira elfáradtam és elég volt mindenből, ami az elmúlt 20 évben történt, hogy szükségem volt erre a három hónapra. Azt a fajta fáradtságot és kiégést, ami bennem volt, orvosolni kellett

Hirdetés

– mondta Demcsák, aki azt sem titkolta, hogy ezidő alatt számtalan felkérést kapott, amikre nem reagált. Ugyanakkor üzenve leendő munkáltatóinak, közölte, hogy januárban szívesen visszatér ezekre az ajánlatokra.

Kiemelt kép: TV2

vissza a címlapra
Hozzászólások

Post Author: azt beszélik