Az vessen rám követ, aki nem tette volna meg! Azért remélem, a férjem nem tudja meg soha....

Az vessen rám követ, aki nem tette volna meg! Azért remélem, a férjem nem tudja meg soha....

Hirdetés

A férjem és én nagyjából ugyanannyit is kerestünk, amiből bár meg nem gazdagodtunk, de kényelmesen eléldegéltünk mind az öten. Miután a gyerekek kirepültek a fészekből, lényegesen könnyebb lett az életünk. De sajnos Péter egy idő után egyre kevesebbet hozott haza.

Gyanús volt nekem a dolog. Nem szerettem magam abban a szerepben, – de nyomozni kezdtem utána. Nagy megkönnyebbülésemre kiderült, a háttérben nincsenek nőügyek; viszont a cég ahol dolgozott, nehézségekkel küszködött, így sokkal kevesebbet kerestek dolgozóik is.

Az én kis vállalkozásom viszont egyre jobban ment. Még a kilencvenes évek közepén nyitottam egy kis butikot, ami idővel egyre több vásárlót vonzott. Szégyellem bevallani, de bizony elkezdett zavarni a feltűnő aránytalanság kettőnk keresete között. Míg én egyre többet tettem le az asztalra, Péter csak kivett és elvett a közös pénztárcából. Mindig is szeretett nagy lábon élni, és nem volt hajlandó változtatni életmódján. Tulajdonképpen magam sem tudom miért, de egyre jobban zavart a dolog. Aztán amikor már éjjel-nappal ez motoszkált bennem, elszántam magam a tettekre.

Hirdetés

Nyitottam magamnak egy saját számlát. Nem tudtam sehogyan sem szóba hozni, hogy mennyire zavar Péter időnként esztelen és indokolatlan költekezése, mert az olyan lett volna, mintha sajnálnám tőle a pénzt. Pedig ez nem így van! Továbbra is igyekszem ugyanannyit rátenni közös számlánkra. Továbbra is fontos nekem, hogy a férjem mindent meg tudjon vásárolni, amit szeretne. Csak a többletnyereséget „nyúlom le”, vagyis titkolom el előle, hogy ha majd egy napon szükségünk lesz rá, mindkettőnknek, legyen hova nyúlni.

Mégis rossz érzésem van. Soha nem voltak titkaink egymás előtt. Most már nekem van egy. És ez csak a kezdet?!

Hozzászólások

Post Author: azt beszélik