A legtöbben félünk tőle, de vannak ilyen fóbiák is egészen ritka esetekben

Hirdetés

Mindannyian félünk valamitől, mindannyiunknak van legalább egy olyan dolog, amit ki nem állhat. Vannak emberek, akiknél ez érthető, de sokan félnek olyasmitől, ami egy másik embernek teljesen természetes. Ilyen dolog lehet akár egy szín, vagy egy háziállat, de lehet egy kép is, vagy egy bizonyos helyszín. 

Egy fóbiás személy konkrét félelmet él meg egy adott dolog jelenlétében (nem undorodik vagy utál), és képes erősen szorongani már akkor is, ha csak rágondol félelmének tárgyára. A leggyakrabban előforduló fóbiák állatokkal, magassággal/mélyeséggel, illetve utazással kapcsolatosak. A szorongás hátterében több dolog is állhat. Egyrészt ott a jól ismert evolúció, miszerint az emberi fejlődés során hasznos félelmek (pl. tigristől, szakadéktól, tűztől) máig – sajnos feleslegesen – megmaradtak fóbiák képében, másrészt a fóbiás személy élete során valamilyen formában megélt negatív tapasztalat is átalakulhat könnyedén félelme központi tárgyává.

Akiknek a következő fóbiái vannak, nem csupán utálatot vagy undort élnek meg, hanem pánik és rémület lesz úrrá rajtuk olyan tárgyak vagy jelenségek miatt, amelyek a legtöbb olvasóból – biztosíthatom –  leginkább meglepődést, de sokszor talán nevetést váltanak ki. Azonban így is van ez jól, mivel attól fóbia a fóbia, hogy irracionális.

Képtalálat a következőre: „számfóbia”1. Numerophobia/Arithmophobia – Félelem a számoktól

Sokan félnek babonás okokból bizonyos számoktól, mint a 13 vagy a 666, de a számfóbiás személy akár erősen szoronghat minden egyes szám gondolatától vagy látványától.

2. Selenophobia – Félelem a Holdtól

A félelem tárgya ténylegesen a Hold. Amikor az életminőséget befolyásoló fóbiákról beszélünk, akkor ez egy nagyon jó példa, hiszen a holdfóbiások minden nap előre félnek az estétől.

3. Ephebiphobia – Félelem a fiataloktól

Aki a tinédzserektől fél, a viselkedésüktől tart. Szorongani kezd a harsányságuktól, erejüktől, illetve attól, hogy képesek dominálni akár egy felnőttel szemben.

4. Genuphobia – Félelem a térdektől

A félelem valószínűleg korábbi, negatív élményekre vezethető vissza. A tünetek hasonlóak ahhoz, amikor valaki például tériszonyos. Szorongás, izzadás, száraz száj, bizonytalanság vagy akár teljes kontrollvesztés.

5. Octophobia – Félelem a 8-as számtól

Az oktofóbiás személy attól fél, hogy a nyolcas szám valami rejtett veszélyt jelez. A végetelen forma szintén ijesztő számukra. A fóbiás személy tudatában van annak, hogy félelme irreális, fejben azonban képtelen szabadulni a szám okozta szorongástól.

Képtalálat a következőre: „Anuptaphobia”6. Anuptaphobia – Félelem a szingliségtől

Aki az egyedülmaradástól fél, leginkább attól retteg, hogy olyan kapcsolatot kezd valakivel, aminek egyszer majd vége lesz, emiatt fél bármilyen kötöttséget vállalni, így házasodni sem mer. Egyik változata a gamophobia, amellyel élők megriadnak bármilyen dologtól, ami házassággal vagy esküvővel kapcsolatos.

7. Dutchphobia – Félelem a hollandoktól

Hirdetés

Az egyik legfurcsább fóbia, amiben mégis sokan szenvednek. A holland emberektől és kultúrától szorongó személyek elkerülnek minden olyan helyet, múzeumot, programot, ahol holland személyekkel vagy kapcsolódó tárgyakkal találkozhatnak. Érdekes módon a Francophobia, azaz a franciáktól való félelem szintén egészen gyakori.

8. Sesquipedalophobia – Félelem a hosszú szavaktól

Aki ebben szenved, többnyire sohasem olvas hangosan, mivel attól retteg, hogy egy hosszabb szót nem tud elolvasni. Hátterében szinte bizonyos, hogy korábbi, negatív élmények, esetleg mások előtt megtörténő kínos szituációk állhatnak.

Képtalálat a következőre: „félelem a fokhagymától”9. Alliumphobia – Félelem a fokhagymától

Az alliumfóbiás személy reakciója nem szimpla szorongás, hanem legtöbbször komoly pánikroham, ha fokhagymával találkozik.

10. Coulrophobia – Félelem a bohóctól

Ez a fóbia annyira talán nem is meglepő. Már kutatások is bizonyítják, hogy a legtöbb gyermek egyenesen retteg, ha egy bohócot lát.
Miért lenne ez másképp a felnőtteknél?

 

Kapcsolódó kép11. Venustraphobia – Félelem a szép nőktől

Azok a férfiak, akik ettől a fóbiától szenvednek, képtelenek meglenni szép nők társaságában. Azok a csinos hölgyek, akik más férfiakat vonzanak, őket egyenesen elijesztik.

12. Aulophobia – Félelem a furulyától

Ez a fóbia meglepő, mégis egészen gyakori. A furulyafóbiás személy messziről elkerüli akár családtagjait is, ha azoknak köze van bármilyen fúvós hangszerhez. A furulya látványa vagy akár gondolata is komoly pánikrohamot okozhat náluk.

 

Hold az égen, térdek, számok vagy éppen szép nők vannak és mindig is lesznek, a fóbiával azonban nem kötelező élni. Ha úgy érezzük, hogy irracionális félelmünk életünkre negatív hatással vannak, érdemes szakemberhez fordulni. A fóbiák azok a problémák, amik nagyon rövid és hatékony terápia segítségével is jól enyhíthetőek vagy teljesen megszüntethetőek.

 

 

Hozzászólások

Post Author: